Az Apple minden szeptemberben megtartja sajtótájékoztatóját, melyen elsősorban zenei termékeire, szolgáltatásaira fókuszál. A szakértők a mai eseményen új iPod és iPod touch bejelentését várják.
A Mojowijo nevű cég ősszel dobja piacra Wii-vibrátorát. Az eszköz távolsági élvezeteket tesz lehetővé, és a konzol nem is, csak a távirányító kell hozzá. A cég bétatesztelőket is vár.
A Brabus tuningcég Apple termékekkel pakolta tele az S-osztályú Mercedest.
Nyolcvanmillió forintba került kifejleszteni azt a programot, amely segítségével virtuális körutat tehetünk az EU Parlament különböző épületeiben.
Új expedíció indult a Titanichoz, melynek célja a roncs állapotának felmérése, és nagyfelbontású képek készítése. A tervek szerint a felvételekből elkészítik a roncs bárki számára hozzáférhető 3D-s térképét.
Egy vírusirtó, egy tűzfal ? egy normálisan felszerelt számítógépen általában nagyjából ennyi vírusvédelmi megoldás található. Mivel egészíthetjük arzenálunkat, ha biztosra akarunk menni?
Európai Uniós forrásból fejleszti szolgáltatásait a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár könyvtára és közművelődési központja Debrecenben.
A számítógépes férgek negyede USB-flashmemóriáról érkezik - derül ki egy nemzetközi felmérésből, amely szerint a kis- és közepes vállalatok csaknem felét érte tavaly valamilyen rosszindulatú szoftveres támadás.
Miközben a zene világában a nagyobb IT-cégek mellett már maguk a kiadók is az online szolgáltatások további finomításán és a közönség, a piac növelésén és szélesítésén gondolkodnak, a Sony egyáltalán nem gondolja, hogy néhány éven belül minden a letöltése
Virtuális plakát készült a világ legnézettebb weboldalainak felhasználásával, a gigantikus méretű képen mintegy 300 ezer oldal ikonja a nézettségi statisztikákhoz igazított méretben jelenik meg.
A dél-koreai i-Station alaposan meglepte a világot legújabb termékével, amelynek neve egyszerűen Z3D. Az Android operációs rendszert futtató készülék segítségével 3D-s képek, felvételek is megtekinthetők.
A netező és mobilozó kínai és japán fiatalok egyre kevesebbet írnak kézzel, és emiatt kezdik elfelejteni a bonyolult karakterek írását, mert a számítógépeken és a mobiltelefonokon ábécé vagy szótag alapú beviteli rendszerrel lehet megjeleníteni a kín...
A szolgáltatás kényelmessége és észak-amerikai ingyenessége megnyerte a felhasználókat.
Az LG merevlemezes médiacentere médialejátszóként és DVB-T vevőként is használható.
Kína elkészítette és bemutatta azt az emberes merülő kapszulát, amellyel - ötödikként a világon - 3500 méternél mélyebb merülésre képes - jelentette a kínai média.
Augusztus 31. és szeptember 5-e között ismét új autóbuszt tesztel a BKV a fővárosban. A Credo EN 9,5 névre keresztelt kisbuszt a közlekedési társaság 39-es járatának vonalán próbálhatja ki az utazóközönség.
Amerikai kutatók gőzerővel dolgoznak a Titanic háromdimenziós, digitális térképének elkészítésén, vagyis hamarosan bárki körbejárhatja az elsüllyedt roncsot, amely száz éve fekszik a tenger alján.
Az ASUS a 9-13 éves korosztályt célozza meg az EeePC 1001PQ-val: tanulásra és játékra szánják.
A Microsoft-Sony-Nintendo hármas mellett a Lenovo is elindította saját, mozgásérzékelős játékkonzolját. Reszkethetnek a régi szereplők?
A piacon kapható legdrágább VGA járt nálunk egy teszt erejéig, hogy lenyűgözzön minket. Hogy mit volt képes felmutatni az a tesztből kiderül.
Szeptember 3-tól 8-ig ötvenedik alkalommal rendezik meg a berlini Nemzetközi Híradástechnikai Kiállítást (IFA). A rendezvény programjában számos új technológia szerepel.
Bocsánatot kért ügyfeleitől a német Schlecker drogériahálózat a múlt heti adatkiszivárgás miatt, és egy öt eurós ajándékutalványt ajánlott fel nekik.
Még ha néhány éves csúszással is, de beigazolódtak azok a félelmek, miszerint a processzorgyártó megválik grafikus kártyáin az ATI névtől. A jövőben a videokártyák neve egyszerűen AMD Radeon lesz.
A budapesti internet központban bekövetkezett hiba miatt a Dunántúl 260 településén elérhetetlen az internet, a telefon és a digitális kábeltelevízió szolgáltatás.
Másfél évi nyomozás után több mint 500 hamis képet foglalt le az olasz csendőrség - többségét jóhiszemű gyűjtőknél - és 12 személyt le is tartóztattak az üggyel kapcsolatban.
Pár éve még inkább kutatási projektek foglalkoztak hangfelismeréssel, és az ilyen programok csak nagyon korlátozott szókészlettel és szinte kizárólag laboratóriumi körülmények között működtek. A Google most hétköznapokban is elérhetővé tette ezt a te...
Egy amerikai színésztársulat arra vállalkozott, hogy Shakespeare Hamletjét klingon nyelven vigye színre idén ősszel.
A száguldó cirkusz 2009-es világbajnoka, Jenson Button átvehette versenypályán kívül taposható járgányát. Egy kombit!
Nyolc év várakozás után megérkezett a legendás Mafia folytatása, a fogadtatása viszont elég vegyes volt. Vajon kinek van igaza?
Az utóbbi idők egyik legtöbbször kiszivárgott Nokiája az N9. A specifikációs lista mindegyik változatéról nem is számoltunk be, de ez a legújabb érdekesnek tűnik.
A Commodore USA nevű cég azt tervezi, hogy a régivel közel egyező formában újra piacra dobja a C64-et. A tervek szerint év végére már kapható lesz.