Magyarországon lakni, Romániában vagy Szlovákiában dolgozni ? sok család számára ez már a napi rutin része. Bár a gazdasági válság hatására valamelyest visszaesett az érdeklődés, még mindig érdemes nálunk ingatlant vásárolni: két szomszédunkhoz képest Mag
Felkerült szerdán a pakisztáni tálibok szervezete a washingtoni kormány által vezetett nemzetközi terrorcsoportok feketelistájára - jelentette be az amerikai külügyminiszter.
Túszul ejtett több személyt egy fegyveres férfi a Discovery Channel központjában, Washington egyik elővárosában, Silver Springben.
Lelőtték szerda délután azt a fegyveres túszejtőt, aki három foglyot ejtett a Discovery Channel központjában, Washington egyik elővárosában, Silver Springben.
Szakértői vélemény szerint Kárpátalján öt politikai erő, köztük egy magyar párt juthat be a megyei tanácsba (közgyűlésbe) a 2010. október 31-re kitűzött ukrajnai helyhatósági választásokon.
A tárca közlemény szerint az államtitkár polgárközeli, karakteres EU-elnökséget tervez, amelyben nagy hangsúlyt kap a gazdasági válságból való kilábalás, és lezárja a horvát EU-csatlakozást is.
A rendőrség órákon át kutatott Liliane Bettencourt Neuillyben fekvő magánszállójában a kozmetikai cég tuajdonosának egy nagyvilági fotóművészhez fűződő kapcsolata után.
Nyolc halottja és mintegy száz sebesültje van egy síiták ellen szerdán végrehajtott támadásnak a pakisztáni Lahorban.
Meghaladja az évi 10 milliárd eurót is a német cégeknek a számítógépes bűncselekmények által okozott kár. A KPMG szerdán ismertetett felmérése szerint országszerte minden negyedik vállalat lesz áldozata valamilyen számítógépes bűncselekménynek.
A francia rendőrség őrizetbe vette szerdán az ETA baszk szeparatista csoport egyik feltételezett tagját, miután a férfi ellopott egy autót - közölte a spanyol belügyminisztérium. A 27 éves Ibai Azcona Dominguezt a Franciaország délnyugati részén fekvő Hen
Nemzetközi Korrupcióellenes Akadémia (IACA) alakul az ENSZ, az Interpol, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) és az osztrák állam kezdeményezése alapján. Az IACA csütörtökön kezdődő bécsi alapító konferenciáján Magyarországot Navracsics Tibor miniszter
A Dulles reptér biztonságiai leszállítottták a gépről a tábornokokat, akik ezután sértődötten hazautaztak.
Jaroslav Kopriva becsmérelte a szlovák haderőt, pedig egy korrupciós ügyben remélte a segítségüket.
Tíz éve őrizetben egy fésűvel szemen szúrt egy őrt, aki agykárosodást szenvedett.
A gyilkos tervéről levelet írt kezelőorvosának, de az nem talált neki szabad időpontot.
Nemzeti gyász van Szlovákiában a hétfői dévényújfalui mészárlás miatt. Csütörtökön reggel 8 és este 18 óra között országszerte félárbocra eresztik a zászlókat, és a gyász ideje alatt tilos lesz a szerencsejáték.
A rendőrség szerint feltehetően robbanószer is van a több lövést leadó férfinál, körbezárták az épületet.
A 87 éves asszony távollétében órákon át kerestek iratokat Liliane Bettencourt magánbirtokán.
Washington szerint veszélyt jelentenek az USA-ra, innentől külföldi terrorszervezetnek tekintik őket.
Húsz méteres mélységben gondok támadtak, de néhány órával később folytathatták a fúrást.
Több államban rendkívüli állapotot hirdettek a négyes fokozatú hurrikán miatt.
"Az amerikai csapatok harci küldetése Irakban véget ért" - jelentette be helyi idő szerint kedden este, közép-európai idő szerint szerdára virradóra az amerikai elnök. Barack Obama kevesebb mint húsz perces tévébeszédet mondott a Fehér Házból, a frissen f
A szlovák kormánypártok egyelőre nem egyeztek meg a megszorító csomag végleges formájáról, így pontosan nem tudni, milyen eszközökkel csökkentik a költségvetési hiányt 1,7 milliárd euróval. Annyi azonban biztos, hogy Ivan Mikloą szlovák pénzügyminiszter é
Románia és Franciaország nem szűkíti le kétoldalú kapcsolatait a romák kérdésére - szögezte le Bernard Kouchner francia és Teodor Baconschi román külügyminiszter.
Az Európai Unió lakosságának kevesebb mint fele, 49 százaléka értékeli úgy, hogy hazája európai uniós tagsága "jó dolog". A tavasszal végzett átfogó kutatás eredményéből az is kiderül, hogy a magyaroknak mindössze 38 százaléka gondolja ugyanezt a közösség
A jelentős keresletnek köszönhetően az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) az eredetileg meghirdetett 50 milliárd forintnál 10 milliárd forinttal többet értékesített a 3 hónapos kincstárjegyekből (D101208).
A Fitch Ratings kedden Londonban megjelent elemzése szerint a kötvénypiaci szereplők többsége szerint az eddig bejelentett európai mentőcsomag nem elégséges az eurózóna bankjainak megmentésére.
Az Eurostat friss jelentése szerint a munkanélküliségi ráta az euróövezetben 10%-on tartózkodik, az Európai Unióban pedig 9.6%-on áll a mutató.
A villanykörte történetében csendes forradalom zajlik. Az elmúlt évben a 100 wattos izzókat, mától pedig a 75 wattosokat vonják ki a forgalomból. Értékesítésük a raktárkészletek erejéig továbbra is folytatódik, az üzletek polcain viszont már új termékekke
A Közel-Keleten nemcsak Irán dédelget és valósít meg atomhatalmi törekvéseket, hanem az utóbbi időben a Nyugattól távolodni, a Kelethez pedig közeledni látszó Törökország is.
Az iraki erők képesek szavatolni az ország biztonságát jelentette ki Nuri al-Maliki iraki miniszterelnök magabiztosan keddi televíziós beszédében az amerikai csapatok harci küldetésének utolsó napján.
"Tudtam, hogy Brown katasztrófa lesz" - e kijelentéssel harangozza be évek óta feszült figyelemmel várt, szerdán megjelenő memoárját Tony Blair, aki abból sem csinál titkot, hogy egykori pénzügyminisztere és későbbi utódja "megőrjítette" őt.
Csomagjaikban álbombákat találtak, felmerült a terrorcselekmény gyanúja.
"Gratulálok önöknek a jól elvégzett munkához! Az ország nagyra becsüli önöket" - jelentette ki kedden az Irakot megjárt amerikai katonáknak Barack Obama elnök a texasi Fort Blissben.
Hétszáz oldalas, saját kezüleg írt memoárt adott ki a volt brit miniszterelnök.
Négy izraeli halt meg, amikor egy palesztin fegyveres tüzet nyitott az autójukra.
Vlagyimir Putyin orosz kormányfőnek nincs mobiltelefonja, az otthonit pedig soha nem veszi fel.
Szemben polgármesterükkel, New York lakóinak nagy többsége elutasítja, hogy az iszlám közösség tervezett mecsetje a Ground Zero közvetlen közelében épüljön meg.
A Baszidzs milícia nem akarja, hogy részt vegyen pénteken az iráni Jeruzsálem-napon.
Legalább huszonhat holttestet hantoltak el az albánok az egykori Belaćevac szénbánya területén.
A gyermekek legalább 20 százalékát fenyegeti a szegénység az unióban - olvasható egy tájékoztatóban, amelyet kedden tettek közzé Brüsszelben a gyermekszegénységről a hét második felében tartandó konferencia kapcsán.
"Gratulálok önöknek a jól elvégzett munkához! Az ország nagyra becsüli önöket" - jelentette ki kedden az Irakot megjárt amerikai katonáknak Barack Obama elnök a texasi Fort Blissben.