A szaktárca szerint a hátrányos helyzetű gyermekeket csak úgy lehet integrálni, ha előtte szakemberek segítségével szegregálják és felzárkóztatják őket - olvasható a Magyar Nemzetben
Nyugat-Európában és az Európai Unióban bevett gyakorlat, hogy közrendvédelmi telepeket alakítanak ki - jelentette ki Szegedi Csanád, a Jobbik EP-képviselője. Teleki László, az MSZP elnökségi tagja szerint Olaszországban valóban van ilyen, oda azonban nem
A legálisan kapható kábító hatású mefedron betiltását javasolja a Kábítószerlisták Szakbizottsága - írja a Magyar Nemzet
Négy kft. és a zártkörű részvénytársaság működése csak látszólagos: léteznek ugyan, de érdemi tevékenységet nem végeztek 2009-ben - írja a Népszava
Csütörtökön elhagyja a Kárpát-medence térségét az elmúlt napok rekord hideg hőmérsékletét és esős időjárását okozó ciklon.
Hétfőtől már bírságot is kiszabnak a közterület-felügyelők a fővárosi aluljárókban dohányzókra, miután a lejárt az egy hónapos türelmi idő - közölte a Fővárosi Közterület-felügyelet Hivatala szerdán az MTI-vel.
Védett vízi madarakat lőttek le olasz vendégvadászok szerdán a kengyeli halastavaknál közölte a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának területileg illetékes természetvédelmi őre az MTI-vel.
1,3 millió diák és óvodás kezdte meg szerdán a tanévet, közülük 97 ezren mentek az általános iskola első osztályába. Az új tanév kezdetével számos jogszabályváltozás lépett életbe. A közoktatási törvény módosítása értelmében második osztálytól ismét lehet
A mozambiki rendőrség tüzet nyitott egy csoport tüntetőre, akik a növekvő árak ellen demonstráltak a fővárosban, Maputóban ? közölte szerdán a Vöröskereszt, hozzátéve, hogy legkevesebb három ember életét vesztette, többen pedig megsebesültek. Az AFP helys
Szinte teljesen kiürült a Balaton-part. A szokásosnál hidegebb idő miatt a büfék, éttermek, szórakozóhelyek sorra bezártak. A hajók is már a szezon utáni menetrend szerint közlekednek.
Kis mennyiségű klórgáz keletkezett, emiatt két embert vizsgáltak meg a mentők egy XIII. kerületi hotelben szerda este.
Letette esküjét szerdán Győri Enikő, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára - közölte a tárca az MTI-vel.
Célunk, hogy a vidéki élet lehetőségeiben közelíthessen a városhoz, ne jelentsen hátrányt - mondta Kövér László házelnök Bátaszéken, a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének ünnepi ülésén.
A mostani tanévkezdés új történelmi korszakot nyit meg a magyar társadalomban és a magyar oktatási rendszerben is - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerdán Somogyváron, az Európai Unió társfinanszírozásával megújult Szent László Király Általáno
Leadták ajánlószelvényeiket a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjelöltjei, akárcsak a színeikben posztjáért újrainduló polgármester, Borkai Zsolt. Az előző napi eseményről szerdán tájékoztatta az MTI-t a két párt helyi szervezete.
Mától büntetik, ha valaki rágyújt egy aluljáróban.
Budapesten mérhetővé vált a viccpárt támogatottsága, a fővárosiak fele hallott róluk.
A pazarló gazdálkodás miatt feljelentéssel élő ügyvéd feljelentés-kiegészítést ad be.
A leköszönő főpolgármester-helyettes szerint 3 évre előre le van finanszírozva az összes beruházás.
A BKV szerint a 200 millió tévedés, a válasz 42.
A központ elemzi az ország terrorfenyegetettségét, védi a kormányfőt és az államfőt.
A kormány szerdai ülésén úgy határozott, hogy az állami vezetői mulasztások és a 2006 őszi törvénytelen rendőri fellépés kárvallottjai legkésőbb az október 23-i nemzeti ünnepig megkapják a nekik járó kártérítést.
A napokban több mint harminc ezren kezdik meg tanulmányaikat költségtérítéses szakokon. Egyes képzések egy-másfél millió forintba is kerülhetnek félévenként.
Negyedszer is meghirdetik értékesítésre a salgótarjáni öblösüveggyárat, az első három kiírásra ugyanis senki nem adott be pályázatot.
Az intézkedés szükségességét bizonyító részletes érvekkel alá kell támasztania Magyarországnak a földmoratórium meghosszabbítására vonatkozó kérelmét ahhoz, hogy az Európai Unió jóváhagyja.
A pedagógusok keresete még mindig nem éri el az átlagot és egyhamar nem is fogja. Kitartás, október 30-án kezdődik az őszi szünet.
Egy ismeretlen szám hívta, és egy ismeretlen férfi elvitte ebédelni, majd megkérdezte: akar-e kormányszóvivő lenni?
Egy autóbaleset után fertőzött vért kapott Liptai Claudia édesanyja, vélhetően ezért mondta fel a mája a szolgálatot - írja a Blikk
54 kontraktus akadt fenn a közlekedési vállalat átfogó belső vizsgálatán - tudta meg a Népszava
Továbbra is a Fidesz pozíciója a legerősebb, de tartja magát az MSZP és a Jobbik is az önkormányzati választások előtt az összes választókorú körében - derül ki a Szonda Ipsos friss felméréséből, amelynek eredményeit a szerdai Népszabadság közölte.
Megközelíti az egymilliárd forintot az az összeg, amit a BKV 43 cégnek fizetett ki olyan szerződések alapján, amelyek miatt feljelentést tett a közlekedési cég - olvasható a szerdán megjelent Népszavában.
Kedd délután a XIV. kerületben törték fel autóját. Iratait és pénztárcáját vitték el.
Többszáz millió forintos kárt okoztak azok a csalók, akik fiktív balesetekre hivakozva kártérítést kértek biztosítóktól - írja a Magyar Nemzet.
Rogán Antal szerint rendet kell tenni a közmédiumok területén, a jelenlegi rendszer ugyanis átláthatatlan és pazarló.
Az MSZP a hétvégén megtámadja az Alkotmánybíróságon a már elfogadott, a közszolgálati médiumokról szóló törvényt - mondta Lendvai Ildikó volt pártelnök kedden az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Azoknak is újra be kell majd oltatni magukat, akik az előző influenzaszezonban megkapták a H1N1 elleni védőoltást. Az RTL Híradónak nyilatkozó virológus szerint ugyanis csak fél évig ad védettséget a megkapott vakcina.
A Fidesz?KDNP főpolgármester-jelöltje talicskával tolta be a kopogtatócédulákat a városházára.
Sopronban csak 12 fokot mértek, Budapesten sem volt még ilyen hideg augusztus utolsó napján.
Még el sem indult az iskolaév, de egy megvadult anya máris a nyári szünet eltörlését követeli. Tanévkezdés percről percre, sok nevetéssel és könnyekkel.
Az Országos Választási Bizottság (OVB) szerint postai úton nem lehet ajánlószelvényt gyűjteni, a testület ezért kedden este úgy döntött: kiegészíti korábbi, a témában hozott állásfoglalását.
Tíz év után, szeptember 18 - 19-i hétvégén újra előadást tart hazánkban a Dalai Láma. Nem csak Magyarországról, hanem külföldről is nagy az érdeklődés. A buddhista tibeti vezető idén már nem tanít többször Európában és talán ez lehet az oka annak, hogy a
Az egész jobboldal átrendeződéséhez vezetett a Fidesz 1993 és 1996 közötti nemzeti-konzervatív fordulata, melynek következménye a politikai jobbközép későbbi kisajátítása lett - állítja Wéber Attila szociológus, aki a nemrég megjelent, Metamorfózisok című