Megállás nélkül havazik Somogyban

Öt faluba már nem mennek be a buszok. Az utak éjjel lefagynak, óvatosan közlekedjenek.

Ecsenybe, Felsőmocsoládra, Bányára, Kaposdadára és Berencsepusztáranem mennek be vasárnap este a buszok. Az utak ott alkalmatlanok a buszok közlekedésére. Napközben jelentős késések nem voltak, de estére a lefagyások miatt csúszóssá váltak a megye útjai - közölte Kovács Melinda a Kapos Volán vezérigazgatói asszisztense.

Bánki László a Magyar Közút regionális főmérnökségének üzemeltetési osztályvezetője is figyelmeztetett az utak lefagyására. Hozzátette: egyre kedvezőbb az időjárás, a régióban egyre kevesebb helyen esik csapadék. A főutak jó állapotban vannak, latyakosak, hókásásak, míg a mellékutakon letaposott havas, síkos a burkolat.

A 6-os főút jól járható, fekete a burkolat. Kaposvártól Boldogasszonyfáig azonban még problémás lehet a közlekedés. Sásd irányából sem kapott a Magyar Közút bejelentést. Mindenképpen téli útviszonyokra kell számítani a régióban.

Korábban írtuk:

Megállás nélkül havazik a megyében. A balaton parton néhol már a 30 centimétert is elérte a két nap alatt leesett hó vastagsága. A fő és mellékutak havasak, a Magyar Közút gépei folyamatosan hóekéznek.

Kovács Melinda a Kapos Volán vezérigazgatói asszisztense közölte: a helyközi járatok közlekedésében kisebb, 5-10 perces késések előfordulhatnak. A távolsági járatoknál ez akár 10-15 perc is lehet. A Visz és Karád közötti Berencsepuszta felé járhatatlan az út, ide nem is mennek be a buszok. Szintén problémás a közlekedés Torvaly és Kaposdada felé. Ezeket még megközelítik a buszok, de később előfordulhatnak járatkimaradások.

A kaposvári tömegközlekedésben nincsenek fennakadások. Az utakat kotorják és az emelkedőkön lesózták így a máskor gondot okozó Lonkahegy, Kecelhegy illetve Madár utca is járható buszokkal.

Petes Tamás a KVG Zrt. kommunikációs és marketing igazgatója elmondta: a város valamennyi belterületi útján és járdáin tolják a havat, jelenleg 12 géppel dolgoznak. Az intenzív hóesésnek köszönhetően előfordul, hogy mire egy-egy hosszabb útvonal végére érnek, már kezdhetik is előről.

- Síkosságmentesítést csak a meredek emelkedőkön végzünk, máshol nem érdemes leszórni a folyamatos kotrás miatt - tette hozzá Petes. - A meteorológiai szolgálat előrejelzése bevált, tegnap óta 20 centiméternél több hó is leesett. Vasárnap délután lévén alig van gyalogosforgalom a városban így a hómunkások most pihennek, hogy hajnalban újult erővel kezdhessék a munkát. Hétfő reggel egyeztetünk a Városgondnoksággal, így szükség esetén a közhasznú munkások is beállhatnak havat lapátolni.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint éjszakától északnyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet, hétfőn országszerte számíthatunk több-kevesebb napsütésre, csak néhol lehet jelentéktelen havazás. Azonban továbbra is narancs riasztás van érvényben.

Pécs, Nagykanizsa, Kaposvár, Siófok, Dombóvár térségében regionális szinten 5-10 perces, a távolsági Budapestről érkező és oda induló vonatok 5-10 perces késéssel közlekednek.

 

(Kapos)

Bookmark and Share

Ezeket se hagyja ki!

Kaposvári panzióban fogtak el egy körözött bűnözőt

Hotelben bújt volna el a menekülő osztopáni férfi, de a nyomára jutottak a zsaruk.

Ítélet: Buszt loptak a Kapos Volán telepéről

Jogerősen elítélték azt a vállalkozót, aki egy buszsofőrrel ellopatott egy autóbuszt a Kapos Volán kaposvári telepéről tavalyelőtt nyáron.

Kigyulladt egy családi ház Kaposváron

Kigyulladt egy egyszintes családi ház Kaposváron a Cseresznye utcában. A tűzoltókat a szomszédok értesítették, mert a tulajdonosok nem tartózkodtak otthon.

Kiállítás Kaposvárról

Több mint száz kaposvári vallott arról különböző művészeti ágakban, mit is jelent számára a város.

Nyomon követik a diplomásokat

A hallgatók elhelyezkedésének esélyeit javítaná a Kaposvári Egyetem legújabb pályázatával. A program lényege, hogy felmérik, milyen gyorsan és milyen területen találnak munkát a különböző szakokon végzett diákok. Így a jövőben a piac igényeihez tudják alakítani az intézmény oktatási struktúráját.

Elveszett a kulcs Kaposváron

an egy darabja Örkény Istvánnak, amit még a bölcsészek sem nagyon ismernek. A Kulcskeresők-et négy évvel halála előtt írta a szolnoki színháznak, a történet egy elveszett kulcs körül bonyolódik, amellyel előbb be kéne zárni, utána meg ki kellene nyitni egy ajtót.

Laklia Ákos két bronzérme

Két érmet és még öt értékes döntős helyezést szereztek a Kaposvári Sportiskola fiataljai a serdülőkorú atléták Budapesten megrendezett fedett pályás országos bajnokságán. Laklia Ákos kétszer is felállhatott a dobogóra.

Csaknem fél évszázad a boksz világában

2010. március 3-án temették el a kaposvári ökölvívó élet meghatározó egyéniségét, Hergert Jenőt. A kiváló mesteredző bokszolók nemzedékeit nevelte ki a szorítóban, közel fél évszázadon át adta tudását Somogy megye sportéletének.

Hármas karambol Kaposváron

Három autó ütközött össze Kaposváron a Sportcsarnoknál kedden 9 órakor.

Megverték és kirabolták a szedvicse miatt

A szendvicse miatt raboltak ki egy fiatal fiút a vonaton. A tavalyi ügyben most emelt vádat a kaposvári ügyészség. Négy fiatalember támadt rá a sértettre egy fülkében.

Jól jön a pihenő a Kaposvárnak

Debrecen helyett a termál fürdőbe mennek majd a kosarasok. A héten a Nagykanizsával játszanak edzőmeccset Oroszék.

Megnyitották a Fogyasztóvédelmi Heteket Kaposváron

Az első fórumon a DRV volt a vendég, a legtöbben a vízóracseréről kérdeztek.

A Szép Magyar Beszéd verseny megyei döntőjének eredményei

A Kaposvári Egyetem Pedagógus-továbbképző és Szolgáltató Intézete megrendezte a középiskolások ?Szép Magyar Beszéd? versenyének megyei döntőjét.

Kaposvár méltó a Nemzet Sportvárosa címre

Kaposvár 2009. évi nemzetközi helyezettjei és magyar bajnokai tiszteletére rendezett ünnepséget a somogyi megyeszékhely közgyűlésének sportbizottsága. A hétfő délutáni összejövetelen ajándékot és oklevelet vehetett át 15 sportág csaknem 60 képviselője.

Maradjanak önkormányzati tulajdonban a közszolgáltató intézmények!

Az EDDSZ egyik legfontosabb követelése, hogy megmaradjanak az önkormányzatok tulajdonában a közszolgáltató intézmények ? mondta Cser Ágnes hétfőn Kaposváron.

Az Országos Történelem Tanulmányi Verseny megyei döntőjének eredményei

A Kaposvári Egyetem Pedagógus-továbbképző és Szolgáltató Intézete megrendezte a 7-8. osztályosok Országos történelem tanulmányi verseny megyei döntőjét.

Lim-lom akció Kaposváron

2010. március 22 ? 26-ig Kaposvár különböző körzeteiben LIM-LOM gyűjtést végez a Városgazdálkodási Zrt.

Sérülésözön Kaposváron

Először Boris Bujic és Pest Krisztián mondták fel a szolgálatot még előző hét szombaton a Honvéd elleni mérkőzésen. Bujic bokája elrepedt, Pest pedig elmozdulásos törést szenvedett a nagylábujján. Az előbbi két-három hét, az utóbbi játékos négy-hat hetes kényszerpihenőre számíthat.

Megszüntették az útlezárást a barcsi határátkelőnél a horvát gazdálkodók

Hétfő reggel 6 órakor a barcsi határátkelőnél megszüntették az útlezárást a horvát gazdálkodók, akik vasárnap este eltorlaszolták a Magyarországra vezető utat, és a horvát-magyar határon csak személyautókat engedték át - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Sikkasztott a kaposvári autókereskedő

Használt kocsik hitelét intézte, de lenyúlta az ügyfelek pénzét a kaposvári autónepper.

Kétszer villant Tabi Tibor

Győzelemmel kezdte a tavaszi szezont a labdarúgó NB III. Dráva-csoportjában szereplő Kaposvári Rákóczi II. együttese.

Junior bajnok a Diamant

Veretlenül lettek elsők a bajnokság négyes döntőjében az ifjú kaposvári röplabdázók.

Nyolc év ígéreteit kérte számon Áder János Kaposváron

A fideszes európai parlamenti képviselő kaposvári lakossági fórumán egyúttal kijelentette, Brüsszelben már elkönyvelték a Fidesz választási győzelmét.

Újabb sérült a Kaposvárnál

Újabb játékos szenvedett súlyos sérülést a Kaposvári Rákóczi futballcsapatában: a Haladás elleni idegenbeli mérkőzésen a nigériai Godslove dőlt ki a sorból.

Talán Ön látta? Eltűnt egy 17 éves lány

Február 7-én tűnt el Kaposvárról és azóta ismeretlen helyen tartózkodik a 17 éves, svájci állampolgár Wälti Stephanie.

Csetepaté és KKK-győzelem a Pécs ellen

Remekül küzdött és megérdemelten szerezte meg a győzelmet a Kaposvári KK a Pécs elleni dél-dunántúli férfi kosárlabda-rangadón. A tartalékos somogyiak szoros első félidő után 73:55 arányban nyertek, és még a vendégek durvaságait is sikerült elviselniük?

Balhé a neppernél: lenyúlta a pénzt az autókereskedő

Azt ígérte, rendezi az autók hitelét, de közben eltette a pénzt. A kaposvári cég vezetőjét sikkasztással vádolják.

Jövő héten óvodai beiratkozás Kaposváron

Azokat a szülőket várják, akiknek a gyermekei idén lesznek három évesek.

Gyalogtúrák hétvégéje

Szombaton rendezi meg hagyományos tavaszi gyalogtúráját a Kaposvári Zöldpont Életmódklub.

Sűrű hétvége előtt állnak a Diamant Kaposvár röplabdázói

A felnőtt együttes vasárnap 18 órától játssza utolsó Közép-európai Liga mérkőzését.

Mozgó busz elé kergették a 14 éves kislányt

Fiatalok bántalmazták és kergették meg, ezért futott neki a busznak egy 14 éves lány a hétvégén Kaposváron. Ezt állítja édesanyja. A lány súlyos koponyasérülést szenvedett, az intenzíven osztályon ápolták, de túl van az életveszélyen. A rendőrök azt ígérik, tisztázzák az ügyet.

Mai nap

2010/03/12 1:09:45 Gergely, Maximilián napja van.

Cégregiszter kategóriák

Adótanácsadás, könyvelés
Alapítványok, szervezetek, pártok
Állatorvosi Rendelõk
Autóalkatrészek és - felszerelések
Autóápolás
Autóbontó
Autófényezés
Autójavítás, Autószervizek
Autokereskedés
Autókölcsönzés, bérlés
Autómentés
Autós iskolák
Autoszalon
Baba-mama, gyerek
Bank, biztosítás
Befektetés, pénzügyi tanácsadás
Benzinkút
Butor
Cipõjavítás, kulcsmásolás
Cukrászda
Diszkók, szórakozóhelyek
Divat, ruha, kiegészítõk
Egyészségügy, orvos
Ékszerboltok, ékszerészek
Építoanyag
Építõipar
Étel, ital
Fémipar
Fogtechnikai laborok
Fotó
Futárposta
Gyógyszertár
Győri bevásárló utcák
Hütéstechnika, hütõgépek
Ingatlanforgalmazás, közvetítés
Job
Kályha - és kandallóépítés
Kereskedelem
Kert, udvar
Kölcsönzõ
Közintézmények
Kultúra
Lakberendezés
Ló, lovaglás, lovasbolt
Média
Méteráruk
Mezõgazdaság
Motorkerékpár
Mozi
Múzeum
Müszaki cikkek, iparcikkek
Nyomda
Oktatás
Optika, optikai cikkek, Látszerészek
Papíráruk és írószerek
Reklám, design, dekoráció
Rendezvényszervezés
Sport
Szálláshelyek
Szállítmányozás, fuvarozás
Számítástechnika
Személy- és vagyonvédelem
Szépség, wellness
Szerelés, javítás
Szerencsejáték
Szinház, mozi
Szolárium
Szõnyegek
Takarítás, tisztitás
Taxi
Telefon, Mobil
Temetkezés
Utazási irodák
Ügyvédek, jogászok
Valutaváltók
Vendéglátás
Villamos hálozatok építése
Virágbolt, Virágüzlet
Zálogházak
Szerzői jogok | Adatkezelési irányelveink | Kapcsolat | Médiatámogatás

Minden jog fentartva. Info-Cities.com