Fiatal rablók estek neki az utcán egy férfinak Kaposváron csütörtökön éjszaka. Megverték, majd elvették a cigarettáját, öngyújtóját és háromezer forint készpénzét. A bántalmazott ember, amint magához tért, értesítette a rendőröket a történtekről. A bejelentést követően a járőrök elfogtak három fiatalembert, akik még nem töltötték be a 18.életévüket. Őket gyanúsítják a bűncselekmény elkövetésével. Csoportosan elkövetett rablás miatt indult ellenük büntetőeljárás.
Aznap éjszaka a járőrök egy körözött férfit is megtaláltak Kaposváron. A 43 éves férfi ellen a szegedi bíróság bocsátott ki elfogatóparancsot. Őrizetbe vették a rendőrök.
Ismeretlen fémtolvajokat azonban még keresnek a marcali zsaruk. A tettesek ezer méter rézkábelt loptak el egy helybeli cég telephelyéről. A bűncselekménnyel okozott kár meghaladja a 600 ezer forintot. Siófokon is betörő garázdálkodott. Egy lakást forgatott fel, készpénzt, részben devizát, valamint ékszereket kaparintott meg 300 ezer forint értékben.
A nagyatádi rendőrök fatolvajt fogtak. A háromfai körzeti megbízottal közösen járőröztek Taranyban, amikor bejelentést kaptak arról, hogy elloptak két köbméter vegyes tűzifát. Azonnal a tolvaj nyomába eredtek, és elkapták a tettest, egy környékbeli férfit. A 30 ezer forint értékű fát lefoglalták. A tolvajt hamarosan bíróság elé állítják.
A bőszénfai mobiltelefon-adótorony épületéről lelopták a kültéri légkondicionálót. A betörők előbb átvágták a telep kerítését, majd a vasrácsot is levágták a légkondiról. Félmillió forint kárt okoztak az ismeretlen elkövetők, akik után a kaposvári rendőrök nyomoznak.
(Kapos)
Egy osztálynyival kevesebb gyereket írattak be elsőbe a kaposvári általános iskolákba, mint tavaly.
Idén három jelölt indul a kaposvári diákpolgármesteri székért. A fiatalok célja a városi iskolák kapcsolatának javítása, de fontos szerepet kap programjukban a szabadidő értelmes eltöltése is - derült ki a mai bemutatkozásukból.
Nagy tetszést arattak a kaposvári Szolnoki Nikoletta gyakorlatai a debreceni Főnix Csarnokban.
A hagyományokhoz híven Kaposváron március 12-én délelőtt zászlófelvonással kezdődnek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepségei. Március 15-én a Széchenyi téren a Déryné Vándorszíntársulat szórakoztatja az érdeklődőket, majd a Petőfi és a Kossuth térre várják az emlékezőket. Idén a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola tanulói kedveskednek ünnepi összeállítással.
Kaposvár ? Vojvoda és Hendlein nem játszott.
Hotelben bújt volna el a menekülő osztopáni férfi, de a nyomára jutottak a zsaruk.
Jogerősen elítélték azt a vállalkozót, aki egy buszsofőrrel ellopatott egy autóbuszt a Kapos Volán kaposvári telepéről tavalyelőtt nyáron.
Kigyulladt egy egyszintes családi ház Kaposváron a Cseresznye utcában. A tűzoltókat a szomszédok értesítették, mert a tulajdonosok nem tartózkodtak otthon.
Több mint száz kaposvári vallott arról különböző művészeti ágakban, mit is jelent számára a város.
A hallgatók elhelyezkedésének esélyeit javítaná a Kaposvári Egyetem legújabb pályázatával. A program lényege, hogy felmérik, milyen gyorsan és milyen területen találnak munkát a különböző szakokon végzett diákok. Így a jövőben a piac igényeihez tudják alakítani az intézmény oktatási struktúráját.
an egy darabja Örkény Istvánnak, amit még a bölcsészek sem nagyon ismernek. A Kulcskeresők-et négy évvel halála előtt írta a szolnoki színháznak, a történet egy elveszett kulcs körül bonyolódik, amellyel előbb be kéne zárni, utána meg ki kellene nyitni egy ajtót.
Két érmet és még öt értékes döntős helyezést szereztek a Kaposvári Sportiskola fiataljai a serdülőkorú atléták Budapesten megrendezett fedett pályás országos bajnokságán. Laklia Ákos kétszer is felállhatott a dobogóra.
2010. március 3-án temették el a kaposvári ökölvívó élet meghatározó egyéniségét, Hergert Jenőt. A kiváló mesteredző bokszolók nemzedékeit nevelte ki a szorítóban, közel fél évszázadon át adta tudását Somogy megye sportéletének.
Három autó ütközött össze Kaposváron a Sportcsarnoknál kedden 9 órakor.
A szendvicse miatt raboltak ki egy fiatal fiút a vonaton. A tavalyi ügyben most emelt vádat a kaposvári ügyészség. Négy fiatalember támadt rá a sértettre egy fülkében.
Debrecen helyett a termál fürdőbe mennek majd a kosarasok. A héten a Nagykanizsával játszanak edzőmeccset Oroszék.
Az első fórumon a DRV volt a vendég, a legtöbben a vízóracseréről kérdeztek.
A Kaposvári Egyetem Pedagógus-továbbképző és Szolgáltató Intézete megrendezte a középiskolások ?Szép Magyar Beszéd? versenyének megyei döntőjét.
Kaposvár 2009. évi nemzetközi helyezettjei és magyar bajnokai tiszteletére rendezett ünnepséget a somogyi megyeszékhely közgyűlésének sportbizottsága. A hétfő délutáni összejövetelen ajándékot és oklevelet vehetett át 15 sportág csaknem 60 képviselője.
Az EDDSZ egyik legfontosabb követelése, hogy megmaradjanak az önkormányzatok tulajdonában a közszolgáltató intézmények ? mondta Cser Ágnes hétfőn Kaposváron.
A Kaposvári Egyetem Pedagógus-továbbképző és Szolgáltató Intézete megrendezte a 7-8. osztályosok Országos történelem tanulmányi verseny megyei döntőjét.
2010. március 22 ? 26-ig Kaposvár különböző körzeteiben LIM-LOM gyűjtést végez a Városgazdálkodási Zrt.
Először Boris Bujic és Pest Krisztián mondták fel a szolgálatot még előző hét szombaton a Honvéd elleni mérkőzésen. Bujic bokája elrepedt, Pest pedig elmozdulásos törést szenvedett a nagylábujján. Az előbbi két-három hét, az utóbbi játékos négy-hat hetes kényszerpihenőre számíthat.
Hétfő reggel 6 órakor a barcsi határátkelőnél megszüntették az útlezárást a horvát gazdálkodók, akik vasárnap este eltorlaszolták a Magyarországra vezető utat, és a horvát-magyar határon csak személyautókat engedték át - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Használt kocsik hitelét intézte, de lenyúlta az ügyfelek pénzét a kaposvári autónepper.
Győzelemmel kezdte a tavaszi szezont a labdarúgó NB III. Dráva-csoportjában szereplő Kaposvári Rákóczi II. együttese.
Veretlenül lettek elsők a bajnokság négyes döntőjében az ifjú kaposvári röplabdázók.
A fideszes európai parlamenti képviselő kaposvári lakossági fórumán egyúttal kijelentette, Brüsszelben már elkönyvelték a Fidesz választási győzelmét.
Újabb játékos szenvedett súlyos sérülést a Kaposvári Rákóczi futballcsapatában: a Haladás elleni idegenbeli mérkőzésen a nigériai Godslove dőlt ki a sorból.
Február 7-én tűnt el Kaposvárról és azóta ismeretlen helyen tartózkodik a 17 éves, svájci állampolgár Wälti Stephanie.
Remekül küzdött és megérdemelten szerezte meg a győzelmet a Kaposvári KK a Pécs elleni dél-dunántúli férfi kosárlabda-rangadón. A tartalékos somogyiak szoros első félidő után 73:55 arányban nyertek, és még a vendégek durvaságait is sikerült elviselniük?